Noha fővárosi területről van szó, a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony Gergely, főpolgármester és más vezető tisztségviselő sem szólalt meg a Szilas-patak melletti erdősáv kivágása kapcsán. Pedig ügyészségi, illetve rendőrségi feljelentés is született az ügyben.

Szombaton sem pihent a fűrész a Turjánosban, ebben a XV. kerületben található, a Szilas-patak mentén húzódó fővárosi kezelésű természetvédelmi területen - olvasható a vasárnapi Magyar Nemzetben. Az újság január elején megírta, hogy októberben fakitermelés kezdődött a helyi erdősávban.

Amint a Turjános védelméért felelős, fővárosi irányítású Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálat október elején közölte, a Turjános egy része magánkézben van, ott a tulajdonosnak joga van a fakitermeléshez, de azt szakemberek ellenőrzik.

Hiába van joguk a tulajdonosoknak a természetvédelmi terület erdejének kitermelésére, a Magyar Nemzet cikke nyomán többen feljelentést tettek természetkárosítás bűncselekményének gyanúja miatt. Elsőként Tényi István, majd Szilvágyi László, XV. kerületi LMP-s képviselő is.

Február végére eltűnt az erdősávForrás: Magyar Nemzet

Mint a lap megjegyezte, írásaik és az ügyészségi, illetve a rendőrségi feljelentés ellenére eddig sem a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony Gergely, sem főtájépítésze, Bardóczi Sándor nem szólalt meg.