A régmúltban Budapest, és a Pesti-síkság nagy része a Duna árteréhez tartozott [1], ezért a fővárosban egymást érték a mocsaras, vizes élőhelyek. A folyó szabályozása és a mocsaras területek lecsapolása után azonban a táj jelentősen megváltozott, és elkezdett beépülni. Az élőhelyek rohamosan tűntek el, alig pár maradt meg. A Szilas-tó is egy ilyen maradvány, amit az ártérnek köszönhetünk. A bal oldali kép az Első katonai felmérésből (1782–1785) [2] , míg a jobb oldali a Második katonai felmérésből (1819–1869) származik [3], a kettő különbségén is látszik a beépülés:
A lecsapolások előtt a Nevesincs-tó egy nagyságrendekkel nagyobb, a Liva vízimalomtól a Nagy Turjánosig terjedő vízborítás része volt, melyben az alsó- és felső patak meanderezett. A tó helyén a Második katonai felmérésből származó térképeken a Blutegel Teiche, azaz Piócás Tó felirat látható. [2] [4] [5] [5arch]
A területen fokgazdálkodást hajtottak végre. A valamikori fok, a mai Szilas-patak, melyet alsó pataknak hívtak, Újpestnél csatlakozik a Dunába. Tavasszal amikor a zöld ár megérkezett a Dunán a fokon keresztül folyamatosan bő vízzel töltötte fel ezt a tájat egészen a Gödöllői-dombságig. A vízzel együtt a halak a fokon át felvándoroltak a Szilas-tóig, a Nagy Turjánosig, az ívóhelyükhöz. Közben a friss vízzel elárasztott réteken és lápokon bő táplálékhoz jutottak és így a gyorsan felmelegedő vízben elkezdődhetett a szaporodásuk. Ezek a helyek halbölcsőkké váltak, melyekben több millió ivadék nőhetett fel biztonságban, mielőtt a felső patakon keresztül visszatérhettek a Dunába. [4]
A vízborítás fokozatosan darabolódott fel és kissebbedett, amíg négy-öt kisebb tóra esett szét. Ma a Nevesincs-tavon kívül csak pár kisebb lefűződés maradt meg. A tó vizét források táplálják, melyek másfél méterrel a Szilas-patak vízszintje felett tartják azt. [4] [6] Ezt kihasználva a ’90-es években többször átvágták a gátat, és a tó vizét a patakba vezették (1991-es cikk):
A tó melletti 23 hektáros [7][8] erdő helyén egészen a ’80-as évekig rét volt, a korabeli térképeken Alsó-rét néven szerepelt. [9] A fákat 1985-ben ültette [10][10arch] a Pilisi Parkerdő Zrt., és helyi civilek csoportja. [?] A 25/A1 erdőtagban ez szinte teljes egészében nyárfákat jelent, a 25/B1-ben pedig nyárfákat és kocsányos tölgyeket. [7]
Az erdőt 2019. júliusának elején nyilvánították védetté. [11] Ennek célja “a Szilas-patak mentén fennmaradt értékes vizes élőhely és erdő rendkívül gazdag élővilágának, többek között az itt élő védett fajok és a ritkaságnak számító, nagy genetikai tisztaságú széles kárászállomány védelme, valamint a terület jelentős tájképi értékének megőrzése.” [12][12arch][13][13arch] Azonban az önkormányzat már 1992. április 22-én védetté nyilvánította a tavat és vele együtt az őslápot. [14] E kettőség oka a következő:
„Miközben ugyanis az elmúlt években gazdát cseréltek az önkormányzati területek (amelyek ma már a főváros tulajdonában vannak), a lápot ebből a folyamatból „véletlenül” kifelejtették. Ennek következtében hiába nyilvánította az önkormányzat helyi védett területnek 1992-ben, jelenleg nem számít védettnek.”
– magyarnemzet.hu